Olyannyira nehézzé válik, hogy ne önmagunkra és a vágyainkra összpontosítsunk. Ez a legnagyobb probléma: az akarás, a vágyakozás... néha egész nap csak akarunk és vágyakozunk. Felébredni annyit tesz, mint megállni. Megállni és szemügyre venni az előttünk álló helyzetet: hogyan segíthetünk?
Ez Buddha teljes csendjének elméje. Amikor ülsz, légy csendben. Amikor mantrázol, légy csendben. Amikor meghajolsz, eszel, beszélsz, sétálsz, olvasol vagy vezetsz, egyszerűen csak maradj csendben. Ez a mozdulatlan tudat megőrzése, ami nem más, mint a „csináld” tudata. Ezt nevezzük próbálkozó tudatnak.
Réges-régen Szung Szán zenmestertől hallottam: „Egyik a másik után minden dologban megvan. Egyik a másik után minden teljes.”
Taoista éneklés, konfuciánus éneklés, keresztény éneklés vagy buddhista éneklés nem számít.
Mit csinálsz ezen a világon? Mi az életed iránya? Mi az életed célja? Csak önmagadért?
Lehetséges valójában látni, mi történik ebben a pillanatban. Ha tisztán látunk, akkor lehet világosan válaszolni rá. De ha nem látunk tisztán, sosem fogunk tudni tisztán reagálni rá.
Tehát ezért van az, hogy a buddhista tanításban a helyes látás az átjáró minden másba.
Amikor keményen gyakorlunk, felforrósítjuk szívünket, nagy forró lángot hozva létre, amely megolvasztja az állapotunkat, a helyzetünket és a véleményünket, mígnem olyanokká nem válunk, ...
Hogyan indult a buddhizmus? Akkor kezdődött, amikor Buddha körülnézett és azt mondta: „Hűha! Mindenki szenved. Mi ez a szenvedés, hogyan fejezhetem be ezt a szenvedést?"
Minden emberi lénynek van tulajdona. De miért szerzed és tartod meg e dolgokat?
A saját örömöd kedvéért, vagy segítenek neked abban, hogy másoknak segíts?
Ez egy nagyon fontos pont.
Minden, amit kapunk, egy nap el fogjuk veszíteni. Nem számít, mit kapunk vagy veszítünk.
Valójában az a legfontosabb, hogy helyesen használjuk ezeket!
Volt egyszer egy beteg ember, aki sok orvoshoz fordult segítségért, de azok csak tehetetlenül tárták szét a karjukat – nem tudtak rajta segíteni.
