Ko Bong zenmester (1890–1962) kora egyik legnagyobb tanítója volt. Híres volt arról, hogy nem volt hajlandó szerzeteseket tanítani, mivel túl lustának és önteltnek tartotta őket ahhoz, hogy zen tanítványok legyenek. Szokatlan viselkedéséről is közismert volt. Ko Bong Szunyim nem szerette a szútrák recitálását. Bármi történt is, kizárólag ülőmeditációt végzett; ez volt a gyakorlata. Egyszer, még fiatal szerzetes korában, egy kis hegyi templomban tartózkodott. Az apát néhány napra elutazott, így Ko Bong Szunim maradt az egyetlen ott tartózkodó személy. Egy reggel egy idős asszony kapaszkodott fel a templomhoz vezető meredek úton; a hátán gyümölcsöt és egy zsák rizst cipelt. Amikor felért a fő Buddha-csarnokhoz, Ko Bong Szunyimot találta ott, amint egyedül ült meditációban.
– Ó, Szunim, bocsásson meg, hogy zavarom – mondta. – Azért másztam fel a hegyre, hogy felajánljam ezeket a dolgokat a Buddhának. A családom sok gonddal küzd, és szeretném, ha valaki recitálna a Buddhának értük. Tudna nekem segíteni?
Ko Bong Szunim felnézett. Az asszony arca nagyon szomorú és őszinte volt. – Természetesen – mondta. – Örömmel recitálok önért. Semmi akadálya. – Ekkor levette az asszony hátáról a rizseszsákot, és a konyhába mentek, hogy előkészítsék az ételajánlatot. Miközben nekiláttak megmosni a gyümölcsöt, így szólt hozzá: – Nem tudok rizst főzni. Főzze meg ön a rizst, én pedig elkezdem a recitálást.
– Rendben, Szunyim. Nagyon köszönöm.
Ko Bong Szunyim visszament a szobájába, hogy felvegye ünnepi ruháját. Ám mivel sosem recitált, nem ismert egyetlen buddhista éneket vagy szútrát sem. Így hát előkeresett holmijai közül egy régi taoista szútrát, és visszavitte a Buddha-csarnokba. Ezután kézbe vette a „moktakot” (fa ütőhangszer ritmustartásra), és ütni kezdte, miközben a taoista könyvből olvasott fel. Általában illik bizonyos szútrákat – például az Ezer Szem és Ezer Kéz Szútráját – recitálni a különböző alkalmakkor, ám Ko Bong Szunyim erről nem tudott. Ő csupán a „moktakot” ütötte, és hangosan recitálta a taoista szútrát, egyenesen a könyvből olvasva. Körülbelül egy óra elteltével végzett.
Az idős asszony nagyon-nagyon boldog volt. – Ó, köszönöm, Szunyim! Nagyon kedves ön. Sokkal jobban érzem magam! – Ezzel elhagyta a templomot. Ahogy lefelé tartott a hegyi úton, összefutott az apáttal, aki épp visszatérőben volt a templomba. – Üdvözlöm, Li asszony! A templomból jön?
– Igen – felelte. – Sok gond van most a családomban, ezért felmentem imádkozni Buddhához. Ko Bong Szunyim segített nekem.
– Ó, ez sajnálatos – jegyezte meg az apát.
– Ó, miért?
– Mert Ko Bong Szunyim nem tud recitálni. Talán valaki más…
– Nem, nem – mondta az asszony. – Nagyon jól csinálta. Rengeteget segített nekem!
Az apát ránézett. – Honnan tudja, hogy jól csinálta? Ezek nagyon különleges recitációk! Ko Bong Szunim nem tudja, hogyan kell őket végezni – nem ért a recitáláshoz.
– Igen, értem. – Az asszony korábban apáca volt, így jól ismerte a különféle recitációkat. Tudta, hogy Ko Bong Szunim valójában csak egy taoista szútrát recitált. – Mi számít helyes recitációnak? Ő nagyon jól csinálta. Egyszerűen százszázalékos odaadással recitált. A szavak nem fontosak. Az egyetlen lényeges dolog az, hogyan tartjuk az elménket. Neki csak „próbáló elméje” volt – egyszerűen csak csinálta.
– Ó, igen, természetesen – mondta az apát. – Gondolom, az elme állapota valóban nagyon fontos. – Elköszöntek egymástól, és külön utakon folytatták útjukat. Amikor az apát visszaért a templomba, meditáció közben találta Ko Bong Szunimet. – Most recitált Li asszonynak?
– Igen. – De hát te semmit sem tudsz a mantrázásról.
– Így van – mondta Ko Bong Szunyim. – Semmit sem tudok a mantrázásról. Úgyhogy egyszerűen csak mantráztam.
– Akkor milyen mantrákat mondtál? – kérdezte az apát.
– Egy régi taoista könyvet használtam.
Az apát a fejét vakarva távozott.
Ez egy nagyon érdekes történet a „próbálkozó tudat” (try-mind) szemléletéről. Azt jelenti, hogy pillanatról pillanatra „csak csináld”. Csak tartsd meg a próbálkozó tudatot, az egyetlen tudatot: a „csináld” tudatát. Amikor mantrázol, ülsz vagy meghajolsz, egyszerűen csak csináld. A gyakorlás nem segít, ha ragaszkodsz a gondolataidhoz, ha az elméd folyton mozgásban van. Taoista, konfuciánus, keresztény vagy buddhista mantrázás: nem számít. Még az is ugyanolyan jó lehet, ha azt mantrázod: „Coca-Cola, Coca-Cola, Coca-Cola...”, feltéve, hogy tiszta a tudatod. Ám ha nem őrzöd meg a tiszta tudatot, még Buddha sem tud segíteni rajtad. A legfontosabb, hogy egyszerűen csak csináld. Amikor valamit százszázalékosan csinálsz, akkor nincs alany és nincs tárgy. Nincs belső és külső. A belső és a külső már egy. Ez azt jelenti, hogy te és az egész univerzum egyek vagytok, és sosem vagytok különválasztva.
A Biblia azt mondja: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten.” Amikor csendben vagy, nem hozol létre semmit, és mindig kapcsolatban állsz Istennel. A csendesség azt jelenti, hogy megőrzöd az elme csendjét, még akkor is, ha a tested mozog, vagy éppen valamilyen tevékenységet végzel. Ilyenkor nincs alany, nincs tárgy, csak a teljes csend elméje létezik. Ez Buddha teljes csendjének elméje. Amikor ülsz, légy csendben. Amikor mantrázol, légy csendben. Amikor meghajolsz, eszel, beszélsz, sétálsz, olvasol vagy vezetsz, egyszerűen csak maradj csendben. Ez a mozdulatlan tudat megőrzése, ami nem más, mint a „csináld” tudata. Ezt nevezzük próbálkozó tudatnak.
