Ko Bong zenmester története
77. pátriárka (1890 – 1961)
Kínában, a Szung-dinasztia korában Ko Bong volt a legkiválóbb zen mesterek egyike. Húszéves korában mestere a következő kóant kérdezte tőle: „Hol voltam, mielőtt megszülettem? Hol leszek miután meghalok?”
Amikor elkezdett meditálni ezen a kóanon, úgy érezte magát, mint a sötét erőben eltévedt utazó. „Abban az időben” -írta később - „teljesen össze voltam zavarodva saját tévedéseimtől.”
Három év telt el. Ko Bong éjjel-nappal küzdött a kóannal, de képtelen volt elérni bármiféle összeszedettséget. Végül kétségbeesve elment a híres Szeorl Am zen mesterhez, s kudarcát elpanaszolva tanítást kért.
- A tanítás úgy szól - mondta a mester-, hogy mindennek van buddha-természete. Ez a múlt, a jelen és a jövő buddháinak tanítása. Mégis, mikor egy szerzetes odament Dzso Dzsu zen mesterhez, és megkérdezte tőle, hogy „Van-e a kutyának buddha-természete?”, a zen mester azt felelte, hogy „Nincs”. Mit jelent ez a „Nincs”?
Ko Bong elképedt. Miközben igyekezett előállni egy válasszal, a mester megragadta a botját, szörnyű erővel vállon ütötte és elkergette.
Ko Bong, fájdalommal telve és sírva a megaláztatástól, visszatért kolostorába. Egyfolytában a mester kérdésén gondolkodott: „Mit jelenthet?”
Hirtelen, mint a sötét szobában felvillanó láng, értés gyúlt tudatában, s szétáradt, míg be nem töltötte egész lényét. Az eredeti kóan - „Hol voltam, mielőtt megszülettem? Hol leszek, miután meghalok?” - most magától értetődőnek tűnt.
Másnap a kolostor földjén dolgozott; mikor Szeorl Am érkezett látogatóba.
- Jó reggelt! Hogy haladsz a kereséssel? - kérdezte a mester.
- Ha valaki megszünteti keresésre irányuló vágyát, biztosan megtalálja amit keres - felelte Ko Bong.
A mester hirtelen megragadta gallérjánál fogva és rákiáltott:
- Ki vonszolja ezt a holttestet?
Bár Ko Bong tökéletesen értette a kóant, ismét megbénult és csak bámulni tudott, mint egy idióta. A mester félrelökte és elment.
Ko Bong napokig nem tudott aludni, annyira megviselte az újabb sikertelenség. Majd egy éjszaka megjelent álmában első tanítója és egy másik kóant kérdezett tőle: „Minden dolog visszatér az Egybe, de hová tér vissza az Egy?” Amikor felébredt úgy érezte, hogy minden kétsége és zavarodottsága egy nagy tömbbé állt össze, ami hatalmas sziklaként nehezedett szívére. Öt napon át kábultan ődöngött. A hatodik nap betévedt a kolostor nagy csarnokába, ahol a szerzetesek a Lin Csi iskola ötödik pátriárkája halálának évfordulójáról szoktak megemlékezni. Az esemény alkalmával felakasztják a pátriárka portréját, melyre ő maga a következő verset írta:
„Harminchatezer reggel
Száz év alatt.
Még mindig nem tudod,
Hogy ez ugyanaz az öreg fickó?”
Amint elolvasta az utolsó szót, Ko Bong-ot eltöltötte a megértés. „Abban a pillanatban” -írta később - „úgy éreztem, hogy az egész világegyetem apró darabokra esik szét, és az egész föld kiterül. Nem volt én, nem volt világ. Olyan volt, mint egy tükör tükröződése egy másikban. Különböző kóanokat kérdeztem magamtól, és a válaszok áttetszően világosak voltak.”
Másnap elment a mesterhez, aki megkérdezte tőle:
- Ki vonszolja ezt a holttestet?
- KHA ! - kiáltotta Ko Bong.
A mester feltartotta botját, Ko Bong azonban kiragadta kezéből és így szólt:
- Hohó! Ma nem tudsz megütni!
- Miért? - kérdezte a mester.
Ko Bong felállt és kisétált a szobából.
Nem sokkal később egy másik zen mester érkezett látogatóba Ko Bong-hoz, s így köszöntötte:
- Úgy hallom, elérted a nagy megvilágosodást.
Ko Bong elmosolyodott, s így felelt:
- Köszönöm.
- Meg tudod tartani ezt a megélést minden pillanatban? -kérdezte a mester.
- Igen, természetesen - válaszolta Ko Bong.
- Miközben dolgozol, alszol és álmodsz?
- Igen, még álmomban is.
- És az álomtalan álomban, ahol nincs látvány, nincs hang vagy tudatosság? Hol van akkor a rnegvilágosodásod?
Látva, hogy Ko Bong képtelen válaszolni, a mester azt mondta:
- Adnék néhány tanácsot. Ha éhes vagy, egyél. Ha fáradt vagy, aludjál. Abban a pillanatban, ahogy reggel felébredsz, kérdezd meg magadtól: „Ki ennek a testnek a mestere, és hol tartózkodik?”
Ez el fog vezetni a végső megértéshez.
Ko Bong felkészült rá, hogy megszakítás nélkül ezen a kérdésen dolgozzon, még ha az őrületbe is kergeti.
Öt év telt el.
Egy napon egyik barátjával Észak-Kínába zarándokolt. Útközben megálltak egy fogadóban. Barátja, mivel nagyon fáradt volt, azonnal álomba merült. Ko Bong egy sarokban ülve meditált. Ahogy barátja megmozdult álmában, favánkosa a földre esett. Mikor Ko Bong meghallotta ezt a zajt, tudata kitárult, az egész világegyetemet világosság töltötte be. Nemcsak a saját kóanját értette meg, hanem valamennyi kóant, amit Buddha és a pátriárkák hagytak az utókorra. Úgy érezte magát, mint a távoli útjáról végleg hazatért utazó. A nagy ráébredés állapotában a következő verset költötte:
„Az ember, aki elért eddig,
ugyanaz, mint aki itt volt a kezdetektől.
Azt teszi, amit mindig is tett.
Semmi sem változott.”
*részlet Szung Szán zen mester, Hamut a Buddhára című könyvéből