Évszázadokkal ezelőtt Szókratész, a görög filozófus, Athén piacain és utcáin sétálva oktatta tanítványait. Így fordult hozzájuk: „Meg kell értenetek önmagatokat!” „Meg kell értenetek önmagatokat!” „Meg kell értenetek önmagatokat!”
Egy napon aztán az egyik tanítvány megkérdezte tőle:
- Mindig arra tanítottál minket, hogy értsük meg önmagunkat. De te érted önnönmagadat?
- Nem, nem tudom, ki vagyok, nem ismerem önmagamat – válaszolta Szókratész.
- De ezt a „nem tudom”-ot értem.
Nagyon érdekes tanítás ez. A buddhista gyakorlás ugyanerre a tapasztalásra mutat rá, mivel a legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy a leghalványabb sejtése sincs arról, mi is ő valójában.
Rengeteg dolgot értünk a világból, önmagunkat viszont nem értjük. Miért születnek emberek erre a világra? Miért él az ember ezen a világon? A szerelemért? A pénzért? A hírnévért és megbecsülésért? A feleségéért, a férjéért vagy a gyermekeiért? Miért élsz ezen a világon? Ha valaki feltenné neked ezeket a kérdéseket, nagyon is lehetséges, hogy valami effélét válaszolnál:
„A gyerekeimért élek, hogy elég pénzt keressek számukra, vagy talán csak azért, hogy jó életem legyen.” A legtöbben így gondolkodnak. Csak a gyerekeikért élnek, vagy mulandó társadalmi megbecsültségért, esetleg a művészet élvezetéért, vagy valami befolyásos pozícióért. Mindenki jó körülményeket akar magának. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezt a világot, könnyen észrevehetjük, hogy a legtöbb ember csupán a saját boldogságáért eszik, alszik és éli az életét. Ezek a dolgok azonban nem a valódi céljai az emberek életének. Ezek csupán életünk átmeneti kellékei a világban. Ha az emberi lény nem tud rájönni arra, hogy ki valójában, akkor hogyan lehetne valaha is igazán boldog?
A Buddha királyi családban született úgy kétezer-ötszáz évvel ezelőtt Indiában. Herceg volt, akit Gautama Sziddhárthának hívtak. A körülményei nagyon is jók voltak. A palotában mindene megvolt, amit csak akart: finom ételek, szép ruhák, gyönyörű nők, magas társadalmi rang, nagyon jó helyzet. A király fia volt, aki egy napon erős királyságot örököl majd. Ez nagyszerű! Belül azonban Sziddhártha nagyon boldogtalan volt, mert nem értette, ki ő valójában. Nem értette az életet, és nem értette a halált. Mélyen elszomorította, hogy végül minden élőlénynek meg kell betegednie, meg kell öregednie és meg kell halnia. Fogas kérdést kapott ezáltal a saját természetéről és az összes élőlény természetéről: „Mi vagyok én? Nem tudom…”
Abban az időben Indiában majdnem mindenki a hinduizmus brahman vallását követte. A brahmanizmus azonban nem adhatott helyes választ a fiatal hercegnek égető kérdéseire. Így viszont csak még boldogtalanabb lett. „Miért születnek az emberi lények erre a világra? Miért eszünk mindennap? Mi vagyok valójában?” Evett, de nem volt íze az ételnek, zenét hallgatott, de nem lelte örömét benne, a gyönyörű palota börtönné vált számára.
Egy éjjel Sziddhártha elhagyta a palotát. Elhagyta családját, gyönyörű feleségét és csecsemő kisfiát, levágta a haját, és szerzetes lett. Majd a hegyek magányába vonult. Hat esztendőn át nagyon-nagyon keményen gyakorolt. „Mi vagyok? Nem tudom...” Szilárd akarattal tántoríthatatlanul csak e kérdésre összpontosított. Egy reggel azután a bódhifa alatt meditációban ülve megpillantotta a hajnalcsillagot a keleti égbolton. Abban a pillanatban – HOPP! – Sziddhártha és e csillag tökéletesen eggyé vált. Felfogta igaz lényegét. Megértette, hogy tudata a térben és időben azonos a végtelen világegyetemmel, és az egész világegyetem semmi más, mint az ő tudata. Megértette, hogy nincs élet és nincs halál. Soha semmi nem keletkezik, és nem szűnik meg. Azt mondjuk, felébredt, és felfogta igaz természetét. Tökéletesen megértette az emberi tudat működését: látta, hogy amikor a tudatlanság megjelenik, az elme is megjelenik. Amikor az elme megjelenik, a vágy is megjelenik. Amikor bármiféle vágy megjelenik, az élet és halál, a keletkezés és elmúlás, a boldogság és szomorúság is mind megjelennek. A nemtudom-tudatot száz százalékig tökéletesen megőrizve – ne töprengj, csak menj egyenesen előre – a Buddha meglátta, hogyan állíthatja meg egyszer s mindenkorra ezt a vég nélküli körforgást. Elérte a teljes szabadulást a születés és halál minden élőlényt csapdába ejtő, örök körforgásából. Tökéletesen ráébredt a helyes útra, ráébredt az igazságra, ráébredt a helyes életre, amit élnie kell. Ezt hívjuk megvilágosodásnak.
Ez a Buddha által elért igazság a legmagasabb fokú felismerés volt. Hogyan használhatná ezt arra, hogy segítsen e szenvedő világon? Amikor megvilágosodott, a Buddha előtt feltárult minden érző lény születése, szenvedése, halála, újbóli születése, újbóli szenvedése, újbóli halála, újbóli születése, újbóli szenvedése, újbóli halála, a gyötrelem e vég nélküli körforgása. Milliárd és milliárd élőlényt látott a születés, öregkor, betegség és halál vég nélküli körforgásában, amint állandóan körbe és körbe és körbe és körbe vándorolnak vágyaikat, indulataikat és tudatlanságukat követve. Ezt hívják szamszárának. „Ezt akarom, azt akarom. Ez tetszik, az nem tetszik.”
Amikor megvilágosodott, a Buddha előtt feltárult minden érző lény szörnyű szenvedése. Ezt az állapotot már annyira megszokták, hogy normálisnak tűnt számukra. Hogyan hiheti el valaha is bárki azt, amit a Buddha látott? „Hogyan adhatnám át mindezt a többi embernek?”
Olyan volt, mintha egy igen komoly doktorátussal rendelkező ember kisgyermeknek próbálná elmagyarázni, hogy mire jött rá: megérthetné-e egyáltalán? Az érző lényeket olyannyira hatalmába kerítette vágyak által vezérelt elméjük, és olyan mértékben hozzátapadtak a szenvedés útjához, hogy nem volt biztos, vajon követné-e közülük valaha is bárki ezt a tanítást. A szútrák elmondják, hogy sokáig a Buddha maga sem volt biztos benne, vajon meg kell-e próbálnia tanítani másokat. Talán csak nevetnének rajta az emberek, vagy ami még rosszabb, meg is ölhetnék eretnek gondolataiért. A Buddha is látta mindezt. Maradhatott volna a nirvánában, megvilágosodva, a végtelen nyugalom és boldogság állapotában, úgy hogy sohasem tér vissza.
A Buddhát azonban mély részvét töltötte el az érző lények iránt. Felkelt a bódhifa alatti ülésből, és elhagyta a nirvána nyugalmát és boldogságát, és az ellenségeskedő falvakba és városokba ment, hogy tanítsa az embereket. Elhagyta „jó körülményeit.” Nem ragaszkodott a nyugalomhoz és a csendhez. Nem ragaszkodott a boldogsághoz. Nem maradt a nirvánában, ahol nincs szenvedés, nincs élet és nincs halál. A Buddha visszatért a zajos és ingerült világba, hogy megmentsen minden lényt a szenvedéstől megmutatva nekik, lehetséges, hogy teljesen felismerjék saját eredeti természetüket, éppen úgy, ahogyan ő maga is. A megvilágosodás megtapasztalása nem csupán őérte történt. Ez nagyon fontos pont.
Mindezt a dae ja, dae bi írásjegyek fejezik ki: nagy szeretet és nagy részvét. A Buddha elérte a megvilágosodást, ami azt jelenti, hogy teljesítette küldetését és minden ember feladatát. Így kezdődött a buddhizmus a világon.
Általánosságban a buddhizmus a Sákjamuni Buddhának nevezett történelmi személy tanításait jelenti. De pontosan mi a Buddha? A Buddha valójában nem különleges. A buddha szó egy szanszkrit igéből származik, amely azt jelenti „felébredni”. Megismered saját gondolkodásodat, eljutsz saját igazi önmagadhoz, és felébredsz szenvedő álmodból. Egy kiváló tanító szerint „a tudat a Buddha és a Buddha a tudat”. Ha megismered saját tudatodat – ami azt jelenti, ha eljutsz saját igazi önmagadhoz – akkor Buddhává leszel. Így a buddhizmus tanítása egyszerűen az, hogy Sákjamuni Buddha eljutott önmagához. Tökéletesen megismerte saját elméjét, ami azt jelenti, minden lény elméjét megismerte. Felismerte a helyes használatát ennek az elmének, ami nem más, mint segíteni az összes többi élőlénynek. Ez egy nagyon fontos pont.
Ezért a buddhizmus nagyon egyszerű: kérdezd meg – nagyon mélyen – önmagadtól: „Mi vagyok?” Csak nem tudom… A Buddha meditációba mélyedve hat éven keresztül ült ilyen nemtudom-tudattal. Bódhidharma, a nagy zen pátriárka Shaolinban kilenc évig ült ugyanilyen nemtudom-tudattal. Így én is azt kérdem tőled, ki vagy valójában? Amikor megszülettél, honnan jöttél? Amikor meghalsz, hová mész? Amikor választ találsz ezekre a kérdésekre, igaz önmagadra ébredsz rá, és a legmagasabb rendű állattá leszel. De ha nem érted meg, az olyan, mintha macska, kutya vagy bármi más állat lennél. Könyvek által, pénz által nem juthatsz el ennek felfogásáig. Még a Buddha vagy valamilyen isten sem adhatja neked ezt a felismerést. Ezért olyan fontos a meditáció helyes gyakorlása. Hogyan érhetem el igaz önmagamat, és valósíthatom meg teljes egészében az igazságot és a helyes életet?
Részlet Szung Szán zen mester, a Zen iránytűje című könyvéből
