![]()
Ez a nap azoknak szól, akik szeretnének lelassulni, elcsendesedni, és kipróbálni, mit jelent a formális zengyakorlat.
A gyakorlás során összesen 9 × 30 perc ülőmeditáció lesz, rövid szünetekkel, valamint lehetőség lesz négyszemközti kóaninterjúkra a tanítóval.
A nap végét pedig közös étkezéssel és kötetlen beszélgetéssel zárjuk.
A gyakorlást Knud Rosenmayr dharmamester vezeti.
Knud Bécsben született 1974-ben, és húszas éveiben, ázsiai utazásai során találkozott először a zenmeditációval. 1995-ben találkozott Szung Szán zen mesterrel, akinek tanításai meghatározóvá váltak számára, és ettől kezdve a Kvan Um Zen hagyományában mélyítette gyakorlását.
2016-ban kapott inkát Ji Kwang zenmestertől a lengyelországi Wu Bong Sa templomban. Azóta rendszeresen tanít Európában, főként Ausztriában, és a Kwan Um Zen Online közösségében is.
Az esemény nyitott minden érdeklődő számára.
Nem szükséges semmilyen előzetes tapasztalat vagy elköteleződés, kezdők és gyakorlók egyaránt jöhetnek.
Az esemény előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, ha részt szeretnél venni, jelezd az alábbi elérhetőségen: kvanumzen@gmail.com
Ajánlott adomány:
Kvan Um tagoknak – 6000 Ft, vendégeknek – 8000 Ft
Szeretettel várunk!