Leborulás

A leborulás gyakorlása során a tested és a tudatod villámgyorsan eggyé válik. Egyúttal nagyon jó módszer a lusta, a vággyal és a haraggal telt tudat megszüntetésére is.
Amikor alszol, míg a tested az ágyban fekszik, tudatod össze-vissza repdes, folyton elkószál valahová. Talán Las Vegas-ba, az óceánhoz, vagy New York-ba, de az is lehet, hogy éppen valami szörnyeteg üldöz álmodban. A tested az ágyban van, de a tudatod már valahol egészen máshol jár.
Amikor felébredsz, gyakran előfordul, hogy a tested és a tudatod nem tud gyorsan eggyé válni. Csak jössz-mész a házban, iszol egy kávét, megbotlasz ebben-abban… Aztán lassan-lassan a tudatod és a tested találkoznak. Ezért van az, hogy reggel az az első dolgunk, hogy csinálunk 108 leborulást. Ez alatt a száznyolc leborulás alatt a test és a tudatosság villámgyorsan eggyé válnak, lehetővé téve a tiszta tudatot és a tiszta cselekvést.

Általában 108-szor borulunk le. A 108 a hindu és a buddhista hagyományban egyaránt előforduló szám, amely a tudat 108 féle tisztátalanságára utal. Néha úgyis mondják, a tudatban 108 rekesz van. Minden leborulás eltüntet egy-egy ilyen tisztátalanságot, megtisztítja a tudatod egy rekeszét. A leborulás gyakorlása egy megbánási ceremónia is minden reggel.
Álmunkban vagy akár napközben a tudatunk elkószálhat valahová. A tudatunkban létre is hozhatunk dolgokat, valójában nagyon sok dolgot csinálhatunk a tudatunkban. Azután meg sokszor megbánjuk őket! Ezért csinálunk 108 leborulást, hogy az őrült gondolatok megbánásával egyúttal el is söpörjük azokat.

Néhányan egészségügyi okok miatt, míg mások pedig azért nem tudnak ülni, mert túl sok gondolat jár a fejükben, és nem tudják kontrollálni a tudatukat ülés közben. Ilyen esetekben a leborulás nagyon hasznos. A tested megfelelő módon való használata nagyon fontos!

A leborulás célja rendkívül lényeges: szeretném elengedni a kis-énemet, meglátni valódi természetemet, és segíteni minden lényen. Bármilyen gyakorlat segíthet abban, hogy a tested és a tudatod eggyé váljon, de ha csak úgy gyakorolsz, gyakran előfordul, hogy a cél nem világos. Gyakorolhatsz az egészségedért, néha azért, hogy jól nézz ki, és van, amikor valami versenyt szeretnél megnyerni, de a buddhizmusban mindennek ugyanaz a célja: megtapasztalni valódi természetünket és megmenteni minden érző lényt a szenvedéstől.
A leborulás megszabadít a karmikus tudatunktól, a gondolkodó tudatunktól, visszahoz minket a jelen pillanatba, így felismerhetjük a valódi természetünket és megmenthetünk minden érző lényt a szenvedéstől. Ezért nagyon fontos a leborulás gyakorlása. Ha valakiben sok a harag vagy a vágy, esetleg hajlamos a lustaságra, akkor csináljon minden nap akár 300, 500, 1000 leborulást! Ettől a központja megerősödik, és képes lesz uralni a karmáját, és tisztán tartani a tudatát. Ez pedig magának a gyakorlónak és az egész világnak egyaránt hasznára válik.