Ülés

Bevezetés a meditációhoz

Kínában és Koreában a zen gyakorlása hagyományosan a szerzetesek privilégiuma volt. A zen nyugatra kerülésével a szerzeteseken és szerzetesnőkön kívül azonban már világiak is gyakorolják, így a jellege is megváltozott. A tanításunk a körülményekhez alkalmazkodva a hétköznapok zenjéről szól, mivel az állandó ülő zen a világiak számára nem megoldható.
A hétköznapok zenje azt jelenti, hogy megtanuljuk a tudat ülését. A tudat ülése a nem-mozduló tudatot jelenti. Hogyan tarthatod meg a nem mozduló tudatot? Engedd el a véleményedet, a körülményeidet és a helyzetedet pillanatról pillanatra! Ha teszel valamit, csak csináld! Ez a hétköznapok zenje. A nagy szeretet, nagy együttérzés és nagy bódhiszattva út tanítása nagyon fontos a világiak számára. Ennek megvalósításához elengedhetetlen a nem-mozduló tudat, melynek segítségével magától megjelenik az adott helyzethez illő, korrekt viszonyulás és cselekvés a mindennapi életünkben.

A meditációnak számos formája van, és minden technikának speciális hatása van a tudatra. Az alábbiakban a különböző technikákat ismertetjük.

Az ülő meditáció csak egy fajtája a meditációnak, de központi jelentőségű, a zen gyakorlás szíveként funkcionál, így fontos a helyes ülő meditáció mikéntjének elsajátítása.

A TARTÁS

Hajlamosak vagyunk a testet, a légzést és a tudatot különálló dolgokként kezelni, a meditáció során azonban ezek eggyé válnak. Az ülés kezdetén a figyelmünket a testtartásra irányítjuk. A testtartás nagyban meghatározza a légzés mikéntjét és azt is, hogy mi történik a tudatban. A buddhizmus kialakulása során a leghatékonyabb meditációs tartásnak az ülő Buddha tartása bizonyult. Ehhez földön vagy matracon ajánlott ülni, mert ezek biztosítják a legnagyobb stabilitást. Az ülő pozíció felvételéhez a fenekünk alá párnát helyezünk úgy, hogy a két térd a talajon feküdjön, így a test három pontos alátámasztása biztosítja a stabil testtartást.

Iskolánkban – ázsiai eredetének megfelelően – az alapvető meditációs ülés a fentebb jelzett módon, a földön történik, ez azonban a nyugati embereknek, akik a széken üléshez szoktak, nehézséget okozhat. Ezt elkerülendő iskolánkban számos olyan ülési mód elfogadott, amelyek könnyebbséget jelenthetnek.

A LÁBAK

Több különböző módját is ismerjük a lábak elhelyezésének, és ezek mindegyike megfelelő lehet az üléshez.

A burmai tartás a legegyszerűbb, melynek során a lábakat magunk előtt visszahajtjuk úgy, hogy mindkét lábfej és térd a földön feküdjön.

A negyed lótusz egy másik egyszerűbb forma. Ennek során az egyik lábfejet az ellentétes láb lábikrájára helyezzük, míg a másik lábfej az ellentétes comb alatt van.

A következő lehetséges tartás a fél lótusz, amelyben a bal lábfejet a jobb lábra, illetve jobb lábfejet a bal lábra helyezzük, míg a másik lábfej az ellentétes comb alatt a földön fekszik. Ez a pozíció egy kissé aszimmetrikus, és esetenként ezt az aszimmetriát a felsőtestnek kompenzálnia kell, hogy egyenesek maradhassunk.

Messze a legstabilabb pozíció a teljes lótusz, amelyben mindkét lábfejet az ellentétes combra helyezzük. Ez a tartás teljesen szimmetrikus és nagyon stabil.

Amennyiben a keresztezett lábbal történő ülés nehézséget jelent, választhatjuk a lovagló pozíciót. Ehhez megfelelő mennyiségű párnát helyezünk a fenekünk alá, és úgy ülünk, hogy közben alsó lábszárainkat hátra hajtjuk. Ezt a pozíciót a kezdők gyakran kényelmesnek találják, ha azonban valaki hajlamos a meditáció közbeni elalvásra, akkor ez a tartás nem optimális.

Egy másik lehetséges térdelő pozícióban a lábikráinkra rakunk egy párnát és ráülünk.

Az üléshez meditációs sámlit is használhatunk, ami egy két lábon álló, megdöntött ülő felületből áll. Használatához letérdelünk, az alsó lábszárainkat a sámli alá helyezzük, majd egyenes háttal ráülünk.

A hagyományos széken való ülésnél a talpakat a talajra helyezzük, a hátat egyenesen tartjuk, és nem támasztjuk a támlának. A combok párhuzamosak, a sípcsontok pedig merőlegesek a talajjal.

A stabilitás az egyetlen ok, amely a lábak keresztezése mellett szól. Semmiféle ezoterikus jelentősége nincs a különböző pozícióknak. Az a legfontosabb az ülő meditációban, hogy mit csinálsz a tudatoddal, nem pedig az, hogy mit csinálsz a lábaddal vagy a lábfejeddel.

A TÉRDEK ÉS A GERINC

A térdek tehát a padlón helyezkednek el, ennek a megvalósítása azonban némi gyakorlást igényelhet. Egy idő után az izmok lazulnak, és így a térdek lassacskán leérnek a talajra. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a párna első harmadára kell ülnünk úgy, hogy a testünket kissé előre döntjük.
A gerinc helyes tartása olyasféle érzés, mintha a fejünk tetejét felfelé húznák a mennyezet felé. A gerincünket ez a fölfelé nyújtás kiegyenesíti, ezután csak elengedjük az izmokat, és ülünk lazán.
Ha az ülőgumóinkat a párnára helyezzük és a hasunkat kicsit kitoljuk, a gerinc alsó részének lesz egy finom görbülete. Ebben a tartásban minimális erőfeszítést igényel a helyes tartás megőrzése.

AZ ARC, A SZÁJ és AZ ORR

Miután felvettük az ülő pozíciót, van még néhány dolog, aminek figyelmet kell szentelni. A száj csukva van, és lehetőség szerint az orrunkon keresztül lélegzünk. A nyelvet finoman a felső szájpadhoz érintjük, így kevesebb nyál termelődik, ezért ritkábban kell nyelnünk. A szemek félig nyitva vannak, körülbelül 1m-rel magunk elé, a földre nézünk, mintegy 45°-os szögben. A szemünk nagy részét takarja a szemhéjunk, így kevesebbet kell pislognunk.
Az állat finoman behúzzuk, az orr a köldökkel egy vonalban van, a fej és a homlok nem bicsaklik sem előre, sem hátra.
Annak ellenére, hogy ez a meditációs tartás elég összetett, nem szabad merevnek lennie, az izmok maradjanak lazák, a testben ne legyen feszültség. Ha a tartás jó, a test egyenesen tartása nem igényel erőfeszítést.

A KEZEK

A kezeket maha mudrában tartjuk. Ehhez a jobb tenyerünkbe helyezzük a bal kezünket. A hüvelykujjak finoman összeérnek, így a kéz egy ovális alakot képez, amelyet a felfelé forduló talpakra helyezünk, ha teljes lótuszban ülünk. Burmai tartásban a mudra pihenhet a combokon.
A maha mudra pontosan az energiaközpontunk – hara vagy tantien – előtt helyezkedik el, így segít a figyelmünket befelé fordítani.

A LÉGZÉS

Az egyik legalapvetőbb, egyszersmind legegyszerűbb meditációs technika a légzés figyelése. Ez mindig velünk van – mindenkor és mindenhol. A „lélek” szó rokon a „lélegzet” szóval. A japán „ki” és a kínai „csi” energiát, erőt jelentő szavak is a légzésből származnak. A légzés nem más, mint életerő, a testünk központi tevékenysége. A tudat és a légzés együttesen jelennek meg: ha zaklatott vagy, a légzésed is zaklatott; ha ideges vagy, a légzésed gyors és felszínes; ha a tudatod elcsendesült, a légzésed mély, könnyű és minden erőfeszítéstől mentes.

A KÖZÉPPONT

Fontos, hogy a figyelmedet a tantienre (tandzsan koreaiul, hara japánul) összpontosítsd. A tantien 2 ujjnyira a köldököd alatt található. Ez a fizikai és szellemi központja a testnek. Irányítsd ide a figyelmedet, irányítsd ide a tudatodat!
Ahogy egyre többet gyakorolod az ülő meditációt, egyre inkább tudatában leszel a tantiennek, a figyelmed központjának. Fogd fel ezt a pontot úgy, mint a kezdete és vége minden, a tudatban megjelenő jelenségnek. A zenben azt mondjuk, hogy „ez a nem-tudás központja”, mert ha erre a pontra figyelsz, akkor a tudatod még valóban gondolkodás előtti.

A TUDAT

Sok különböző technikát használhatunk arra, hogy olyan tudatot tudjunk tartani, ami tiszta, mint a tér, tiszta, mint a tükör.

A hangok érzékelése

A meditációnak ez a formája annyit jelent, hogy csak ülünk, és tudatában vagyunk a hangoknak, vagy éppen a csendnek az adott pillanatban. Hallod a madarakat, a fák suhogását, az elhaladó autók hangját, a repülőgép zaját, vagy ahogyan a gyerekek játszanak odakint. Amíg a hangokat felfogod, a figyelmedet fordítsd befelé és tapasztald meg, mi az, ami a hangot érzékeli. Észre fogod venni, hogy a gondolkodásod beleszól ebbe az érzékelésbe, és elvisz a pillanatból egy olyan tudat felé, amelynek múltja, jelene és jövője van. Ha ez megtörténik, térj vissza ebbe a pillanatba úgy, hogy ismét a hangokat figyeled. Ha túl sok a gondolat a fejedben, akkor segíthet a következő technika.

Egy kérdés tartása

Hagyományosan a kérdést, amely minden más kérdésnél fontosabb, „hwadu”-nak vagy „hua tou”-nak hívjuk. Szó szerint azt jelenti: „a szó feje”, minden tudatban megjelenő jelenség gyökere. A létezésünket, a buddha természetünket a „Mi ez?” vagy a „Mi vagyok?” kérdéssel vizsgálhatjuk. Ha hagyod, hogy a megjelenő válaszok eltűnjenek, akkor eléred a nem tudást, a kérdés tartásának valódi célját. Ismételd el a kérdést minden belégzésnél, és ne ragaszkodj a szavakban megjelenő válaszokhoz, ne azonosulj velük. Tartsd a kérdést addig, amíg minden gondolkodás megszűnik, és a tudatod tiszta lesz, mint a tér, tiszta, mint a tükör.

Mantrázás

Előfordulhat, hogy a gondolataid túlburjánzanak. Ekkor teljes figyelmedet összpontosítva ismételgethetsz egy mantrát, hagyva, hogy minden gondolatod eltűnjön. Ez igényel némi gyakorlást, mert könnyen megtörténhet, hogy amíg az agyad egyik fele a mantrát recitálja, a másik fele a vacsorával vagy a mozival van elfoglalva. Ha ez bekövetkezik, mindenféle ítélkezés nélkül, finoman hozd vissza a tudatodat a mantrához. Minél rövidebb egy mantra, annál könnyebb megragadni és használni. Persze később bármilyen hosszúságú mantra megfelelő lehet. Tartsd a mantrát ragaszkodás nélkül, és próbáld érzékelni, hogy honnan jön! Így az eredménynek ugyanannak kell lennie, mint a másik két technika esetében.

Ha a figyelmed elkalandozna, egyszerűen csak térj vissza a pillanathoz, a kiválasztott gyakorlathoz! Ha szeretnél egy másik technikára váltani, adj elég időt arra, hogy az eredetileg kiválasztottat alaposan megismerd! Ne fojts el semmit, ami a tudatban megjelenik, de ne is kövesd őket! Engedd, hogy megjelenjenek a tudatod tükre előtt! Ha megoldásra váró problémáid, kérdéseid vannak, a válaszoknak maguktól kell megjelenniük. Ne erőltesd a dolgot gondolkodással! Ha kitartóan ülsz nem-mozduló testtel és nem-mozduló tudattal, a karmád egyre kisebb és kisebb lesz. Ne ragaszkodj semmilyen tapasztalathoz! Használd a benned növekedő bölcsességet és együttérzést a világ megsegítésére!

És végül, de nem utolsósorban: ezek a tanácsok a legkevésbé sem teljesek vagy tökéletesek. Inkább csak tájékozódási pontoknak tekinthetők. A valódi gyakorláshoz szükséged van egy élő tanítóra, egy tanításra, amelyet követni tudsz, és a tanítványok közösségére, ahol együtt gyakorolhatsz másokkal. Akkor megtapasztalhatod a Három Drágaság, a Buddha, a Dharma és a Szangha jelentését, amelyek gyakorlásunk pillérei.