Mi a jelentősége a 49 napos szertartásnak?

Chong Hae szunyim dharma mester:
A halálát követően általában a harmadik vagy a hetedik napon tartott temetés mellett a 49. napon is van egy szertartás. A hagyomány szerint a halált követő 49 napra úgy tekintünk, mint arra az időre, amit az elhunyt a tudatossága ellenőrzésére és karmája megemésztésére használ. A buddhista tanítás szerint Dzsi Dzsang Boszál ebben a 49 napban segít az elhunytaknak, hogy láthassák a karmájukat, így amikor visszatérnek, azért születnek újra, hogy segítsék a világot, ahelyett, hogy folytatnák a születés-halál körforgását. A vallásos buddhizmus azt tanítja, hogy van egy élet ebben a testben, utána jön az ideje a vizsgálódásnak, megfontolásnak, majd következik egy új élet egy új testben.
Az igazság azonban az, hogy nem tudjuk, mi történik, amikor meghalunk. A halálra vonatkozó buddhista tanítás segíthet abban, hogy jó érzést, bizonyos fajta biztonságot ad ebben a talányban. Habár ezek a keretek segíthetnek a gyászban, a Buddha azt tanította, hogy eredetileg nincs élet vagy halál. Az igazi éned időben és térben egyaránt végtelen. A nem tudó tudatnak nincs kezdete vagy vége. Szung Szán zen mester azt tanította, ébredj fel ebben a pillanatban, és lásd meg az igazi természetedet. Amikor tartjuk a nem tudó tudatot, akkor pillanatról-pillanatra az élet és halál nagy kérdését vizsgáljuk. A valós értelme a 49 napos szertartásnak felébredni épp most. Valójában, amikor valaki meghal, azt tanítja, hogy muszáj felébrednünk, mert életünk csakis ebben a pillanatban történik (csettint az ujjával). Csak ennyi.
Valójában nem rendelkezünk az életnek nevezett dologgal. Amikor az életünkről beszélünk, általában olyasmikre hivatkozunk, ami a múltban történt, vagy azon tanakodunk, ami talán megtörténhet a jövőben. De ez nem több mint gondolkodni azon, ami már megtörtént, már elmúlt, vagy azon, ami talán soha nem fog megtörténi. A zenben azt mondjuk: A múlt már halott, a jövő pedig csak egy álom. Az úgynevezett életünkről való gondolkodás és beszélgetés közben van valami, amit nem veszünk észre. A jelen pillanatot. Ez a pillanat az egyetlen hely, ahol éppen történik az, amit talán az életünknek nevezhetünk. Valaki halálának elevenbe vágó jelentése: Ébredj fel most!
Szung Szán zen mester azt mondta, csak kétféle ember van, a hamarosan és a később eltávozó. Mindannyian szeretjük azt gondolni, hogy mi a később eltávozók közé tartozunk, de igazából nem tudjuk, vagy igen? Felébredünk vagy folytatjuk a múltról és jövőről való álmodozást? Szertartás alatt a körünkbe hívjuk az eltávozottakat, hogy felébredjenek és felismerjék a helyes feladatukat. Minden buddhát, bódhiszattvát, nagy tanítót és az elhunytat a dharma terembe hívunk, és éneklünk, így mindannyian együtt ébredünk fel. Abban a pillanatban felébredünk, az elhunyt felébred, és az egész világegyetem felébred.
Valaki egyszer azt mondta nekem: úgy tűnik, ezek a szertartások a sok énekkel nem a belső, hanem valamiféle külső buddháról szólnak, a külső buddhák segítségét kérik. Elmagyaráztam, hogy akkor jelenik meg a Dzsi Dzsang Boszál igazi jelentése, amikor egyszerűen csak énekeljük a Dzsi Dzsang Boszált. Ez nem egy elgondolás a Dzsi Dzsang Boszálról. Nem nézünk befelé vagy kifelé. Nem éneklünk semmihez. Elvágunk minden gondolkodást, és csak csináljuk. Ebben a pontban az egész világegyetem eggyé válik. Élet és halál félredobva. Nincs kint vagy bent, jövés vagy menés. Teljesen eggyé válunk Dzsi Dzsang Boszállal. Ily módon valósítjuk meg az életünket.