A kóan nem egyéb, mint a jelen pillanat

Heti tanítás
péntek, 2016 március 25. - péntek, 2016 április 1.

A kóan dolga, hogy előidézzen egy kérdést, létrehozva ezzel azt, amit a zen hagyományban a nagy kérdésnek nevezünk. Amikor a tudat kérdez, éberré és nyitottá válik. A kérdezés pillanata – legyen bármilyen röpke– egy tiszta és feltételektől mentes tudat megnyilvánulása. Abban a pillanatban lehullik minden nézeteinkből és előítéleteinkből eredő szűrő, pusztán a kérdés marad.

Az ilyen kérdezés teljesen más, mint az ellenőrzés. Az ellenőrző tudat állandóan ellenáll, próbálva olyan érveket találni, melyek a már meglévő előítéleteinken és nézeteinken alapulnak. Ezzel szemben a kérdező tudat az a tudat, amely megakadt, és tényleg tanácstalan. Ez a tudat csak kérdez: „Mi ez?”. A „Mi ez?” kérdést őszintén feltevő tudat az adott pillanatban jelen lévő dologra reagál. Lehet ez a dolog egy konkrét élethelyzet, érzet, érzelem, egy érthetetlen gondolat vagy bármi más. A „Mi ez?” kérdést feltevő tudat felhagy a feltételezésekkel, még ha csak egy röpke pillanatra is, de leáll az előítéleteken alapuló gondolkodással, ehelyett teljes figyelemmel éli át és szemléli az adott pillanatot.

Két történet rengeteget segített abban, hogy megértsem, hogyan alkalmazzam a kóan gyakorlatot a mindennapokban. Történetesen mindkét történet anyákról szól. Az elsőt Szung Szán zen mester mesélte, amikor valaki arról kérdezte, hogyan „tartsa” a kóant.

Egy négy gyermekes anya végignézte, amint legidősebb gyermeke felszáll a Vietnámba tartó repülőre. A következő hónapokban figyelmet szentelt családjának, részidős állásának, barátainak és a közösségének is. Bridzsezett, elment lánya osztályának színdarabjára, bevásárolt stb.. Mindeközben egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy fia Vietnámban van. Mindig ott volt benne egy kis félelem és aggodalom. Nem volt pillanat, hogy ne azon tűnődött volna, hol van, és mit csinál a fia. Állandóan ezt kérdezgette magától: „Mikor jön már haza a fiam?”. Az iránta érzett mérhetetlen szeretete mindig mélyen a tudatában tartotta a fiút. Mindeközben végig teljesen jelen volt a mindennapjaiban is.

A kóan gyakorlat lehet olyan, mint ennek az anyának a tudata. A kóan „nagy kérdése” olyan, mint az anya fiára vonatkozó „nagy kérdése”, mindig veled van mélyen a tudatodban. A kóan állandóan arra emlékeztet, hogy inkább kérdezz, vizsgáld a „Mi ez?”-t, mint tudj.  

A másik történet egy anyaoroszlánról szól, aki első sétájukra vitte öt kölykét. A kölykök ösztönösen egy vonalban követték. Egészen mostanáig anyjuk volt számukra a szeretet, a melegség, a biztonság és a táplálék egyetlen forrása. Világuk eddig biztonságos és végtelenül nagylelkű volt. Séta közben a kölykök ámultak-bámultak, magukba szívták a hangokat, szagokat, és ártatlanul gyönyörködtek a természet ajándékaiban. Hirtelen az anyaoroszlán odafordult az egyik kölyökhöz, és jó másfél méterre belökte a bokrok közé. A kölyöknek ez fájt, és meg is ijedt. Miért tesz ilyet egy mindaddig szerető és jóságos anya? A kölyök visszatámolygott a sorba, és ment tovább a többiekkel. Az anya éppen most tanította meg neki, hogy óvatosnak és figyelmesnek kell lenni. Tette ezt az általa ismert legegyszerűbb és legközvetlenebb módon.

A kóan ugyanígy képes felébreszteni a tudatot. Egy éber tudat úgy lát át a kóanon, és jut a helyes megoldásra, ahogy egy bölcs oroszlán egész környezetével tökéletes összhangban vág keresztül a dzsungelen. Amikor az anyaoroszlán meglendíti hatalmas mancsát, nem gondolja, hogy ettől különb vagy jobb. Egyszerűen csak azt akarja, hogy a gyermeke tanuljon. Egy valódi zen mester is ilyen tudattal rendelkezik.

A kóan hatására megjelenő kérdések képesek felkelteni és megadni az ülőmeditációhoz és a mindennapi tevékenységekhez egyaránt szükséges elmélyültebb figyelmet. Ahogy a horgászzsinórra erősített súly segít a horognak az óceán mélyére merülni, megakadályozni, hogy a felszínen hánykolódjon; a kóan a tudatot vezetheti a mélyebb belátáshoz, olyan helyekhez, melyekhez gyakran igen nehéz eljutnunk folyamatos és állhatatos irányultság nélkül. A tudat természetes érdeklődését kihasználva a kóan segít abban, hogy koncentráltabbak, kiélezettebbek legyünk.

A „Mi ez?” kérdés feltevésével a tudatot visszahozzuk a jelen pillanatba, és belépünk a nem tudás  birodalmába. Azért bízzuk magunkat a nem tudásra, hogy túllépjünk a megszokott határán. Azért lépünk át a megszokott határán, hogy elengedjük a valóság általunk létrehozott, önkényes változatát, azt, amihez kétségbeesetten ragaszkodunk. Azért tesszük, hogy egyszerű figyelemmel és ne színes szűrőn keresztül lássunk minden egyes pillanatot. Ha így kérdezel meg valakit –Hogy vagy?- , akkor valóban kérdezel, valóban nyitott vagy, látsz, érzel és figyelsz a válaszra. Ilyenkor lehetséges az igazi bizalom, és az együttérzés magától megjelenik.